Egyre több külföldi turista panaszkodik az egyiptomi

Egyre több külföldi turista panaszkodik az egyiptomi látványosságoknál megtalálható erőszakos koldusokra, emléktárgy árusokra és egyéb szolgáltatást felajánlókra. Az egyiptomi parlament ennek visszaszorítására egy törvényt hozott, ami alapján 10 ezer egyiptomi font, azaz kb. 460 eurós bírságot kell fizetnie a piramisok és a múzeumok közelében kéregetőknek, az erőszakos emléktárgyárusoknak, vagy a tevegelést ugyancsak túl intenzíven javasló tevehajcsároknak. Bár az összeg magasnak tűnik, sokan úgy gondolják, hogy nem elég elrettentő, hiszen a turizmusban utazó látszat-koldusok vagy emléktárgyárusok csak a gazdag nyugati turisták szemében tűnnek alamizsnát érdemlőknek. Ők valójában a helyi elithez tartoznak, ismerik a turistalehúzás összes csínját-bínját. Aki a piramisoknál koldul vagy emléktárgyat árusít, annak biztos, hogy van kapcsolata a helyi bűnszövetkezetekkel, tehát a rendőrség nem nagyon tud mit kezdeni velük. Szóval vigyázzatok a turistalehúzókkal de semmiképpen ne szegje a kedveteket az utazástól!

Tovább a postra

Érdeklődöm az utazás részletei iránt

Cím: 1092 Budapest IX., Erkel u. 13.

(Ráday u. sarok, a Kálvin tértõl 2 percre)

Nyitvatartás:

Hétfő: 9:00 - 18:00
Kedd: 9:00 - 18:00
Szerda: 9:00 - 18:00
Csütörtök: 9:00 - 18:00
Péntek: 9:00 - 18:00
Szombat: zárva
Vasárnap: zárva

Telefonszám: +36 1 299 0404

Fax: +36 1 299 0403

Weboldal: http://statravel.hu/

Utazási iroda engedély száma: U000913

Koordináták: 47.4869453, 19.0632015

STA Travel további ajánlatai

Szeretsz hintázni? Balin ilyen fantasztikus hinták várnak rád

Szeretsz hintázni? Balin ilyen fantasztikus hinták várnak rád Utazási ajánlatunk Balira: https://goo.gl/psSLnz ...

Bõvebben

Buszjegyek Európa számos országába fantasztikus árakon! Kollégan

Buszjegyek Európa számos országába fantasztikus árakon! Kolléganőnk a prágai RegioJet / Student Agency központnál járt. 🚍🇮🇹🇫🇷🇩🇪🇬🇧☀ // Bustickets to everywhere in Europe with Student Agency! Come to our office and book your ticket now! 👍 statravel.hu 🌼 ...

Bõvebben

Maldív-szigetek. Fehér homok. Türkiz tenger. Valaki? Jön?

Maldív-szigetek. Fehér homok. Türkiz tenger. Valaki? Jön? Igazi láblógatós nyaralás egy hajó fedélzetén: https://goo.gl/cS4g8W ...

Bõvebben

Buddha, Hong Kong +1 fantasztikus utazási ajánlat Kínába:

Buddha, Hong Kong +1 fantasztikus utazási ajánlat Kínába: https://goo.gl/TmrpH9 ...

Bõvebben

Repülj velünk! Májustól a LOT közvetlen járatokat

Repülj velünk! Májustól a LOT közvetlen járatokat indít New Yorkba es Chicagoba. Jegyek nálunk már elérhetőek! Siess, ne maradj le! // Fly with us! LOT airline launches direct flights from Budapest to New York and Chicago. Tickets are already available at our office! Hurry up, dont miss t ...

Bõvebben

Hamburger francia marhából ementálival és Bearnaise szósszal Nan

Hamburger francia marhából ementálival és Bearnaise szósszal Naná, hogy az Air France fedélzetén ehetsz ilyen kifinomult hamburgert - mégpedig április elsejétől a légitársaság hosszútávú járatain. A "My Fun Menu" a hamburgeren kívül tartalmaz eper ízű joghurtitalt, karamellá ...

Bõvebben

Újra havazott a Szaharában! Tavaly év elején még

Újra havazott a Szaharában! Tavaly év elején még szenzációnak számított, hogy közel 40 év után először havazott a Szaharában, idén megismétlődött a természeti jelenség: az algériai Ain Sefra sivatagvárosban ismét fehérbe borultak a homokdűnék. Lehet, hogy hozzá kell sz ...

Bõvebben

Seychelle-szigeteki nyaralás szerepel a terveid között? Ha igen,

Seychelle-szigeteki nyaralás szerepel a terveid között? Ha igen, mindenképpen használd ki az Ethiopian Airlines alábbi ajánlatát Seychelle-re: mindössze 184 300 Ft oda-vissza utazásra, illetékkel együtt, bécsi indulással, csak1 átszállással - és szuper csatlakozással. Az ár j ...

Bõvebben