">">

A modern Athén hatalmas, kozmopolita jellegű város;

A modern Athén hatalmas, kozmopolita jellegű város; az ókori Athén nagy hatalmú városállam és jelentős tudományos központ volt. Lakossága elővárosokkal együtt körülbelül 3,5 millió, ez Görögország lakosságának mintegy 35%-a. A város napjainkban keleti irányban növekszik, Attika félszigetén. Az éghajlat Athénban félszáraz szubtrópusi. A nyári évszakot általában 28-35 °C, alacsony páratartalom és gyakori légmozgás jellemzi, ezekben a hónapokban igen kevés a csapadék, ilyenkor különös gondot okozhat a szmog. A téli hőmérséklet jellemzően fagypont körüli, évente néhány alkalommal hó esik. Athén szinte az ókortól kezdve turista célpont volt. A híres műemlékeket a világ minden tájáról érkező turisták csodálták. Az elmúlt évtizedben Athén infrastrukturális és szociális adottságai nagyban átalakultak, annak eredményeként, hogy a város elnyerte a 2004. évi nyári olimpiai játékok megrendezését. A görög állam, az Európai Unió támogatásával, hatalmas összegeket költött infrastrukturális beruházásokra, mint például az új Elefteriosz Venizelosz nemzetközi repülőtér, az athéni metróhálózat jelentős kibővítése, vagy az új Attiki-Odosz körgyűrű. Jelentősen megnövekedett az idegenforgalmi magánbefektetések összege is, új szállodák épültek, látnivalókat rekonstruáltak, vendéglátó- és szórakozóhelyek nyíltak. Egyik legfontosabb fejlemény, hogy teljesen újjáépítették az Akropolisz környékét, összefüggő sétálóutcákat alakítottak ki a Zeusz-templomtól a Plakáig és a Pszirri térig. A látogatók így kényelmesen, sétálgatva érezhetik át az ókori Athén hangulatát, számtalan műemlék és ókori rom között, fasorokban, sétányokon élvezhetik a nyári napot, megcsodálhatják az Akropoliszt, beszívhatják az Agora levegőjét, tudván, hogy ez volt az ókori görögök fő találkozóhelye. Athén óvárosának, a Plakának szűk utcáin kóborolva elmenekülhetnek a világváros zajaitól. A fent említett Szindagma tér közelében található a Kallimarmaro Stadion, ahol az 1896-os olimpiai játékok tusáit lebonyolították. A stadion az ókori görög stadionok pontos másolataként épült fel, érdekessége még az is, hogy az egyetlen nagyobb, 60 000 szurkolót befogadó stadion, amely teljes egészében a Pendelikon-hegységből származó fehér márványból épült, ugyanabból, amit a Parthenon építéséhez is felhasználtak az ókori építők. A 2004-es olimpia tiszteletére teljesen felújították az olyan klasszikus múzeumokat is, mint a Nemzeti Régészeti Múzeum (itt található a világ legnagyobb görög művészeti gyűjteménye), a Benaki Múzeum (új "Iszlám művészetek" részlegével együtt), a Bizánci Múzeum, a Kükladikus Művészetek Múzeuma (különösen ajánlott látnivaló, elegáns, metamodern, fehér figurái miatt, amelyek valójában 3000 évesek). A jeles építész, Bernard Tschumi tervei alapján új Akropolisz Múzeum megépítését határozták el.[4] Az Athéni Planetárium a világ egyik legnagyobb ilyen intézménye. Ami az esti, éjszakai kikapcsolódást illeti, Athénban számos multiplex található, de igen magas a romantikus kertmozik száma is. Itt található az európai városok közül a legtöbb színház, beleértve az ókori márványszínházakat is, ahol június-július folyamán tartják az Athéni Fesztivált. Hangversenytermei közül kiemelkedik a Megaron, ahol egész évben egymást követik a világhírességek fellépései. Az Athén-melletti tengerpartok – ahová a Belvárosból modern villamossal lehet eljutni – izgalmas szabadidő-helyszínek sokaságát vonultatja fel, ahol napközben a helyiek imádnak szórakozni, fürdőzni és napozni. A Pszirri kerületben – Athén "húskonyhájában" – éttermek és bárok nyíltak, ma ez az athéni fiatalság egyik kedvenc találka helye. A fő turista célpont továbbra is a Plaka, ahol a tavernák tradicionális zenével várják vendégeiket, de az egyébként kitűnő ételek a város más részeihez képest jelentősen megdrágultak. A Szindagma tér mellett elterülő, divatos Kolonaki a középosztály igényeit kielégítő butikok százait kínálja napközben, este és éjszaka pedig felkapott éttermek és bárok nyitják meg kapuikat. Az Omonia tértől délre elhelyezkedő utcákban általában bevándorlók laknak és itt található az etnikai éttermek és üzletek színes kavalkádja is. A legutóbb felújított Gazi kerület a történelmi gázgyár mellett található. Ez a gyár lett a Technopolis az új hasznosításban (Athén új kulturális multiplexe), itt van kialakulóban Athén új "meleg" faluja, klubokkal, bárokkal és éttermekkel. Kaszinók a Parnita-hegyen működnek (megközelíthető gépkocsival vagy siklóval) és a közeli Lutraki városában, ahová autóval vagy HÉV-vel lehet eljutni. Új kikapcsolódást jelent az teljesen felújított Olimpiai Stadion Komplexum (görög rövidítése OAKA). A teljes terület újjáépítését Santiago Calatrava spanyol építész végezte el, aki emlékműveket, kerteket, futurista átjárókat tervezett ide és az egész területet befedte egy jellegzetes kék üvegtetővel. Athén közvetlen közelében igen tiszta tenger és gyönyörű homokos tengerpartok találhatók, a többi oldalról pedig gyönyörű hegyek övezik, amelyek mind egy-egy védett nemzeti parknak adnak otthont. A 277 méteres Likavitosz domb Athén központjában található, a monda szerint Athéné istennő itt dobott le egy óriási szikladarabot. Athén központjától 25 km-re található a Parnita-hegy közel száz, megfelelően megjelölt turistaútvonallal, szakadékkal, barlanggal, sziklával, forrással, patakkal és barlanggal, sőt, az erdőben még őzzel is lehet találkozni. Szalamina, Aigina, Porosz, Hidra és Szpetsesz közeli szigetei szintén gazdagok csodálatos természeti szépségben és történelmi építészetben. Az athéni kormányzóság a turisták érdeklődésének kielégítésére honlapot működtet. Görögországba utaznál? Kattints a linkre a legjobb ajánlatokért:https://goo.gl/FmRBP4

Tovább a postra

Érdeklődöm az utazás részletei iránt

Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás utca 3

Értékelés: 4.8

Nyitvatartás:

Hétfő: 09:00 - 18:00
Kedd: 09:00 - 18:00
Szerda: 09:00 - 18:00
Csütörtök: 09:00 - 18:00
Péntek: 09:00 - 18:00
Szombat: -
Vasárnap: -

Telefonszám: 3630-218-8240

Weboldal: www.artthermaltravel.hu/

Utazási iroda engedély száma: U-001277

Koordináták: 47.4488983, 21.4038391

ART Thermal Travel - Utazási Iroda további ajánlatai

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz,

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz, de egyenlőre nem is árulunk el többet. Lássuk az első állomást! Bulgária a Fekete-tenger partján fekvő állam Délkelet-Európában. Az 1990-es években a turisztikai ágazat nem szerepelt jól Bulgáriában, a 2000-es évek elején azonban ...

Bõvebben

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ,

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ, ahol egy síút bármikor igény szerint kibővíthető kulturális, kulináris és spa élményekkel. Sajátos varázsa évről évre turisták sokaságát csábítja el, hiszen városai, tengerpartjai, hegyvidéki adottságai mellett történel ...

Bõvebben

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban P

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban Prágára, a sörre és a csülökre, esetleg Hrabalra asszociálunk, a csehek az elmúlt években egy nagyobb, kiemelt projekt keretein belül nagyon komoly erőforrásokat fordítottak a hegyekben kínált szolgáltatásaik fejle ...

Bõvebben

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a Távol-Kelet egyik gazdasági központja, tartományi jogú város a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén, a folyam Huangpo nevű kis mellékfolyójának két partján. Közigazgatási területének lakossága a második l ...

Bõvebben

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy tartományi jogú városának egyike. Pekinget északról, nyugatról, délről és kis részben keletről Hopej tartomány határolja, míg délkeletről Tiencsin tartománnyal szomszédos. Peking – népességét tekintve – Sanghaj után a ...

Bõvebben

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia egyik legjelentősebb városa. A világon elsőként kialakult ipari nagyváros. Sokak szerint Nagy-Britannia második legfontosabb városa London után, bár ezért a titulusért Birmingham is versenyez. Művészeti, média- és üzleti közpo ...

Bõvebben