">">

Ciprus állam, hivatalos nevén a Ciprusi

Ciprus állam, hivatalos nevén a Ciprusi Köztársaság szigetország a Földközi-tenger keleti medencéjében, Törökországtól délre, amely Ciprus szigetén terül el. Cipruson az éghajlat jellegzetesen mediterrán: meglehetősen meleg és száraz, csapadék főleg november és március között, olykor villámlással, mennydörgéssel kísért zivatarok formájában esik. Havazás csak a hegyekben fordul elő, a tengerparti övezetben szinte sosem fagy. Az enyhe tél általában március-áprilisban gyorsan csap át a nyárba. A Tróodoszon a magasabb területeken az éghajlat kontinentális. Az alacsonyabb fekvésű vidékeken olajfa, szentjánoskenyérfa, tamariszkusz, eukaliptusz, ciprusfa és akácfa nő. A hegyek jellemző fái az aleppóifenyő, magyaltölgy és nyárfa, illetve a Tróodosz-hegység nyugati részén a cédrusfa. A hegycsúcsok közelében boróka és feketefenyő él. Tavasszal a következő virágok teszik színessé a szigetet: királyné gyertyája, szuhar, jácint, nárcisz, ciklámen, bazsarózsa, pipacs, leander, rekettye. A sziget legnevezetesebb állatai a Larnakai- és Akrotiri-sóstónál telelő flamingók. A Tróodosz-hegységben őshonos a ciprusi vadjuh. A hegyekben kis számban található barátkeselyű, ölyv, karvaly, vándorsólyom és vörös vércse. Szintén a Tróodosz-hegység területén él a sziget egyetlen mérgeskígyó faja a Levantei vipera. Az embernek a szigeten történt megjelenésének idején, 9000-11 000 évvel ezelőtt még élt ott a ciprusi törpe víziló (Hippopotamus minor), amely akkoriban halt ki. Ez a faj az ún. Messinai sókrízis után szorult a szigetre, a Földközi-tenger kiszáradása, majd újra víz alá kerülése után csakúgy, mint fajrokonai Krétára, Máltára, Szicíliára. Ciprus az európai madárvonulás egyik fő útvonalára esik. Madarak milliói szállnak le a szigeten a vonulási időszakban. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek erőfeszítései és a helyi hatóságok erősen korlátozott fellépése ellenére évente több millió énekesmadár esik áldozatul a lakosság körében elterjedt illegális vadászatnak. Lőfegyverek mellett hálókkal és lépvesszőkkel - a fagyöngy terméséből főzött ragacsos anyaggal bekent és a bokrok ágaira erősített pálcikákkal - ejtik zsákmányul a madarakat. E tevékenység célja részben puszta szórakozás, de a zsákmány nagy részét az "ambepoulia" nevű étel elkészítésére használják fel, amelyet elterjedten fogyasztanak. Az ambepoluiát megkopasztott és bepácolt majd megsütött énekesmadarakból készítik el. E fajok Európában (Cipruson is) védettek, elejtésük törvényellenes. Jelenleg Cipruson pusztítják el Európában a legtöbb védett madarat. Nemzeti parkjai Troodosz Nemzeti Erdőpark Athalassa Nemzeti Erdőpark Cavo Gkreko Nemzeti Erdőpark Polemidia Nemzeti Erdőpark Rizoelia Nemzeti Erdőpark Tripylos Rezervátum Akamas Nemzeti Erdőpark Lara-Toxeftra Tengeri Rezervátum Az 1960-as függetlenné válás és az 1974-es polgárháború után indult fejlődésnek az addig viszonylag zárt Ciprus turizmusa. A kedvező időjárási viszonyok, a jó közbiztonság, a gazdag kulturális örökség és az angolul beszélő szigetlakók nagy száma miatt az idegenforgalom az 1980-as években robbanásszerű fejlődésnek indult. A sziget kényszerű kettéosztottsága miatt a 2000-es évekig csak a déli, szabad területek voltak hivatalosan látogathatóak, az északi, megszállt területekre a szigeten belülről nem lehetett belépni. Az úgynevezett Észak-Ciprusi Török Köztársaság területére a szigeten kívülről belépőket a Ciprusi Köztársaság a mai napig illegális határátlépőnek tekinti. 2003 áprilisától határátkelő nyílt a tűzszüneti vonalon, amelyet 2008-ban egy újabb átkelő megnyitása követett Nicosia központjában (Ledra utca). A legtöbb látogató (a turisták közel fele) a hagyományosan jó kapcsolatok miatt Nagy-Britanniából érkezik. Jelentős még a nagyobb európai államokból (Németország, Svédország) érkező turisták aránya. A Ciprusra látogatók száma körülbelül hárommillió fő évente - azaz a sziget lakosságának háromszorosa. A turizmus a nemzeti összterméknek körülbelül negyedét adja. Az idegenforgalom koordinálását a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal (CTO) végzi. Ha Ciprusra látogatnál, katt a linkre és mutatjuk a legjobb ajánlatokat:https://goo.gl/fhWj7r

Tovább a postra

Érdeklődöm az utazás részletei iránt

Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás utca 3

Értékelés: 4.8

Nyitvatartás:

Hétfő: 09:00 - 18:00
Kedd: 09:00 - 18:00
Szerda: 09:00 - 18:00
Csütörtök: 09:00 - 18:00
Péntek: 09:00 - 18:00
Szombat: -
Vasárnap: -

Telefonszám: 3630-218-8240

Weboldal: www.artthermaltravel.hu/

Utazási iroda engedély száma: U-001277

Koordináták: 47.4488983, 21.4038391

ART Thermal Travel - Utazási Iroda további ajánlatai

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz,

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz, de egyenlőre nem is árulunk el többet. Lássuk az első állomást! Bulgária a Fekete-tenger partján fekvő állam Délkelet-Európában. Az 1990-es években a turisztikai ágazat nem szerepelt jól Bulgáriában, a 2000-es évek elején azonban ...

Bõvebben

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ,

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ, ahol egy síút bármikor igény szerint kibővíthető kulturális, kulináris és spa élményekkel. Sajátos varázsa évről évre turisták sokaságát csábítja el, hiszen városai, tengerpartjai, hegyvidéki adottságai mellett történel ...

Bõvebben

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban P

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban Prágára, a sörre és a csülökre, esetleg Hrabalra asszociálunk, a csehek az elmúlt években egy nagyobb, kiemelt projekt keretein belül nagyon komoly erőforrásokat fordítottak a hegyekben kínált szolgáltatásaik fejle ...

Bõvebben

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a Távol-Kelet egyik gazdasági központja, tartományi jogú város a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén, a folyam Huangpo nevű kis mellékfolyójának két partján. Közigazgatási területének lakossága a második l ...

Bõvebben

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy tartományi jogú városának egyike. Pekinget északról, nyugatról, délről és kis részben keletről Hopej tartomány határolja, míg délkeletről Tiencsin tartománnyal szomszédos. Peking – népességét tekintve – Sanghaj után a ...

Bõvebben

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia egyik legjelentősebb városa. A világon elsőként kialakult ipari nagyváros. Sokak szerint Nagy-Britannia második legfontosabb városa London után, bár ezért a titulusért Birmingham is versenyez. Művészeti, média- és üzleti közpo ...

Bõvebben