">">

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy tartományi jogú városának egyike. Pekinget északról, nyugatról, délről és kis részben keletről Hopej tartomány határolja, míg délkeletről Tiencsin tartománnyal szomszédos. Peking – népességét tekintve – Sanghaj után a második legnagyobb kínai város. Az ország egyik fő közlekedési csomópontja, minden irányban számos vasútvonal, közút és autópálya indul ki innen. Itt található a legtöbb nemzetközi légitársaság kínai központja is. Peking elismerten Kína politikai, oktatási és kulturális központja, míg Sanghaj és Hongkong inkább gazdasági téren domináns városok. Peking Kína négy ősi fővárosának egyike. A 19. és a 20. századokban lezajlott események – az európai katonai beavatkozás okozta károk, a második világháborúban bekövetkezett japán megszállás és a kulturális forradalom –, valamint a jelenlegi felfokozott ütemű urbanizáció, a hutongok felszámolása ellenére Peking számos jelentős történelmi értékkel rendelkezik, igen vonzó a turisták részére. A Tienanmen tér („mennyei béke kapuja”) Kína és Peking legfontosabb látnivalója, annál is inkább, mert saját szépségén túl innen nyílik a Tiltott város bejárata. További világszínvonalú turista látványosságok: a kínai nagy fal Pataling melletti szakasza, a Nyári Palota valamint a Mennyei Béke temploma. Ha Pekingbe látogatnál:https://goo.gl/izr73d

Tovább a postra

Érdeklődöm az utazás részletei iránt

Cím: 4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás utca 3

Értékelés: 4.8

Nyitvatartás:

Hétfő: 09:00 - 18:00
Kedd: 09:00 - 18:00
Szerda: 09:00 - 18:00
Csütörtök: 09:00 - 18:00
Péntek: 09:00 - 18:00
Szombat: -
Vasárnap: -

Telefonszám: 3630-218-8240

Weboldal: www.artthermaltravel.hu/

Utazási iroda engedély száma: U-001277

Koordináták: 47.4488983, 21.4038391

ART Thermal Travel - Utazási Iroda további ajánlatai

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz,

Ez a hét bizonyos szempontból rendhagyó lesz, de egyenlőre nem is árulunk el többet. Lássuk az első állomást! Bulgária a Fekete-tenger partján fekvő állam Délkelet-Európában. Az 1990-es években a turisztikai ágazat nem szerepelt jól Bulgáriában, a 2000-es évek elején azonban ...

Bõvebben

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ,

Olaszország egy nyüzsgő és sokszínű kis Világ, ahol egy síút bármikor igény szerint kibővíthető kulturális, kulináris és spa élményekkel. Sajátos varázsa évről évre turisták sokaságát csábítja el, hiszen városai, tengerpartjai, hegyvidéki adottságai mellett történel ...

Bõvebben

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban P

Egy igazi érdekesség. Bár Csehországról általában elsősorban Prágára, a sörre és a csülökre, esetleg Hrabalra asszociálunk, a csehek az elmúlt években egy nagyobb, kiemelt projekt keretein belül nagyon komoly erőforrásokat fordítottak a hegyekben kínált szolgáltatásaik fejle ...

Bõvebben

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a

Sanghaj Kína legnagyobb ipari városa, a Távol-Kelet egyik gazdasági központja, tartományi jogú város a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén, a folyam Huangpo nevű kis mellékfolyójának két partján. Közigazgatási területének lakossága a második l ...

Bõvebben

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy

Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy tartományi jogú városának egyike. Pekinget északról, nyugatról, délről és kis részben keletről Hopej tartomány határolja, míg délkeletről Tiencsin tartománnyal szomszédos. Peking – népességét tekintve – Sanghaj után a ...

Bõvebben

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia

Manchester az Egyesült Királyság, ezen belül Anglia egyik legjelentősebb városa. A világon elsőként kialakult ipari nagyváros. Sokak szerint Nagy-Britannia második legfontosabb városa London után, bár ezért a titulusért Birmingham is versenyez. Művészeti, média- és üzleti közpo ...

Bõvebben