Vidám Delfin Utazási Iroda

Vidám Delfin Utazási Iroda bemutatkozása

Ha egy felejthetetlen utazás az álma, a Vidám Delfin az Ön utazási Irodája!!! Történetünk: 1990-ben alakult a Vidám Delfin Gmk, majd 1992-ben a Vidám Delfin Kft. A cég alapító tagjai, tulajdonosai: -Dallos Sándor testnevelő, főiskolai docens, -Dallos Sándorné testnevelő, gyógytestnevelő -Ifj. Dallos Sándor testnevelő, idegenforgalmi és szálloda közgazdász. Vállalkozásunk először úszótáborok, sportnapközik szervezésével foglalkozott Nyíregyházán, amit a cég elnevezése is tükröz. Később vízitúrák, kerékpártúrák, lovastúrák szervezésével is foglalkoztunk a Felső-Tiszán. A téli szezonban sítáborokat indítottunk a környező országokba, és ismertettük meg utasainknak a téli sportok szépségét. A téli és nyári programok között pedig kulturális körutazások indításával fűszereztük az átmeneti időszakot, melyeknek célországai: Szlovákia, Lengyelország, Kárpátalja, Erdély, Ausztria, Csehország, Horvátország, Szlovénia. Vállalkozásunkra jellemző, hogy programjaink egyaránt testesítik meg a sportot és a mozgás szeretetét, valamint az idegenforgalmat. Cégünk 1994-ben kezdte kiépíteni a Felső Tisza legfelső magyarországi vízitúra megállóhelyén a bázisát, Tiszabecsen. Ma már a Tiszahát egyik legmodernebb, legszebb vízibázisával büszkélkedhetünk, ahol ma már többszöri bővítés után közel 14.000 négyzetméteren fogadjuk a kempingezni vágyó vízitúrázókat a Tiszahát legnagyobb szociális blokkjával, valamint panzióval, étteremmel, büfével állunk a vendégek rendelkezésére. 1998-ban alapítottuk a Vidám Delfin Utazási Irodát, mely idén ünnepli a 10. születésnapját. Irodánk Nyíregyháza szívében várja az utazni vágyó nagyközönséget. Ekkor már nem csak sporttáborok, vízitúrák és sítáborok szervezésével foglalkoztunk, hanem teljeskörű idegenforgalmi szolgáltatást kezdtünk nyújtani, mint például: utazásszervezés, utazásközvetítés a világ bármely pontjára, osztálykirándulás szervezése, körutazás szervezése a környező országokba, repülőjegy, buszjegy értékesítés, biztosítás kötés, autóbusz bérlés, céges incentive utak, jutalom utak szervezése, sportszerkölcsönzés, akciós, last minute, first minute utak értékesítése, szállásfoglalás, szállodákban, panziókban, kempingekben, túravezetés, idegenvezetés, erdei iskola működtetése, edzőtáborok szervezése, reptéri transzfer foglalás, vadvízi evezés, rafting, trekkig túrák szervezése...stb. Tehát akár Kubában szeretné esküvőjét megszerveztetni, akár a Kárpátok érintetlen csúcsaira vágyik, hozzánk bizalommal fordulhat. 10 éves tapasztalatunk valamint munkatársaink tapasztalata és rátermettsége a garancia utazása biztos sikerében !!! 2006-ban elkezdtük építeni a szatmárcsekei bázisunkat is, ahol magas színvonalon kívánjuk fogadni a tiszai vízitúrázókat, a magyarországi második túraállomáson. Ugyanebben az évben vettük át a Tivadar üdülőterületében található Diós Kempinget is, ahol a vízitúrázókat és az üdülni vágyókat a tiszai egyik leghíresebb homokpartja és üdülőterülete mellett fogadjuk. 2010 től az irodánk mellett megnyitottuk Belvárosi Jegyirodánkat is, ahol repülőjegyeket a vasúti menetjegyeket és autóbusz jegyeket és bérleteket árusítunk, de koncert és rendezvény jegyek árusításával is foglalkozunk! 2011 decemberétől megnyitottuk a jegyirodán belül a valutaváltónkat is azoknak, akiknek fontos, hogy kedvező áron vehessenek és adhassanak el valutát. És ez még nem minden. Szolgáltatásunkat folyamatosan fejlesztve kívánunk hívek maradni a jelmondatunkhoz: "Ha egy felejthetetlen üdülés az álma, a Vidám Delfin Az Ön utazási irodája!" Remélem hamarosan Önt is utasaink között üdvözölhetjük: A Vidám Delfin Csapata


Vidám Delfin Utazási Iroda utazási ajánlatai

Cím: 4400 Nyíregyháza, Szent Miklós tér 7.

Értékelés:5.0

Nyitvatartás:

Hétfő: 09:00 - 17:00
Kedd: 09:00 - 17:00
Szerda: 09:00 - 17:00
Csütörtök: 09:00 - 17:00
Péntek: 09:00 - 17:00
Szombat: -
Vasárnap: -

Telefonszám: 064-244-3519

Koordináták: 47.9559, 21.71381

Weboldal: www.vidamdelfin.hu

Utazási iroda engedély száma: R-1814/1998

Vidám Delfin Utazási Iroda utazási ajánlatai

Toscana-Emilia Romagna körutazás Július 2- 6; Augusztus4 -

Toscana-Emilia Romagna körutazás Július 2- 6; Augusztus4 - 8 (5 nap / 4 éj) Autóbusszal, szállás, reggelivel, magyar nyelvű idegenvezetővel 79.900 Ft / fő alapáron 1. nap: Padova 2. nap: Ferrara - Bologna 3. nap: Firenze – a reneszánsz bölcsője 4. nap: Siena – San Gimignano - Pis ...

Bõvebben

TAVASZVÁRÓ HÉTVÉGE A GARDA-TÓNÁL a hosszú hétvégén

TAVASZVÁRÓ HÉTVÉGE A GARDA-TÓNÁL a hosszú hétvégén akciós áron! 2018. március 15-17. 3 nap/2 éj 39.900,-Ft/fő 3*-os szálloda reggelivel Garda-tó környékén, kötelező vacsora (9.900,-Ft/fő), autóbuszos utazás, magyar idegenvezetés Trópusi és Orchidea kert- Ve ...

Bõvebben

MONTENEGRÓI NYARALÁS ANBÁNIÁVAL FŰSZEREZVE 10 nap/7 éj AUTÓBUSSZAL,FÉLPANZIÓVAL,KIRÁNDULÁSI

MONTENEGRÓI NYARALÁS ANBÁNIÁVAL FŰSZEREZVE 10 nap/7 éj AUTÓBUSSZAL,FÉLPANZIÓVAL,KIRÁNDULÁSI LEHETŐSÉGEKKEL 2018.06.02-06. 11. 79 900 Ft/fő helyett 02.28-ig 71.910 Ft/fő 2018.06.16-06. 25. 85 900 Ft/fő helyett 02.28-ig 77.310 Ft/fő 2018.06.30-07. 09. 99 900 Ft/fő helyett 02 ...

Bõvebben

ISKOLAI és CSALÁDI SÍTÁBOROK LENGYELORSZÁGBAN Tatrzasnka Bialkán

ISKOLAI és CSALÁDI SÍTÁBOROK LENGYELORSZÁGBAN Tatrzasnka Bialkán INGYENES SÍOKTATÁSSAL! -2018. FEBRUÁR 3-7-ig (5 NAP 4 ÉJ) -2018. FEBRUÁR 7-11-ig (5 NAP 4 ÉJ) -2018.FEBRUÁR 27-MÁRCIUS 03-ig VAGY 4-ig-- (5 NAP 4 ÉJ VAGY 6 NAP 5 ÉJ) -2018. MÁRCIUS 4-8-ig (5 NAP 4 ÉJ) Utolsó helyei ...

Bõvebben


Vidám Delfin Utazási Iroda korábbi utazási ajánlatai