Mauri Utazási Iroda

Mauri Utazási Iroda bemutatkozása

Büszkék vagyunk rá, hogy már 18 éve, 1997 óta változatlanul az az iroda vagyunk a magyar piacon, akik nem sablonutazásokat árulnak mindenféle rugalmasság nélkül, hanem azt, amit az utasaik keresnek és szeretnek, ami személyre szabható. Ezért kínálunk többféle megoldást repülőjegyekre, ezért próbálunk ki magunk is rengeteg szálláshelyet, ezért hallgatjuk meg ügyfeleink véleményét és fogadjuk el kritikáikat. 4 irodában, összesen huszonhatan dolgozunk a Mauriban, amely számunkra nem csak egyszerű munkahely, de második otthon is. Mivel mindenki más egyéniség, sokszínűek és lendületesek vagyunk, tudunk azonosulni rengeteg féle utazási kívánsággal és szemlélettel. Éves árbevételünk évek óta meghaladja a 3 milliárd Forintot. Rendelkezünk a repülőjegyek kiállításához szükséges IATA (Légifuvarozók Nemzetközi Szövetsége) tagsággal és utazásszervezői engedéllyel, valamint tagjai vagyunk egyéb más szakmai szervezetnek is, például a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének. Országszerte számos utazási iroda viszonteladónk, akik nem csak szállásokat, de repülőjegyeiket is tőlünk vásárolják. Több éve a LOT Lengyel Légitársaság hivatalos jegykiállító irodájaként is működünk. A nyaralóprogramok mellett rengeteg hazai és multinacionális cég és intézmény napi üzleti utaztatását is intézzük. Ezzel párhuzamosan incentive, azaz kifejezetten a megrendelő kérésére összeállított, exkluzív csoportos útjaikat is szervezzük a Föld legdélibb pontjától az Északi Sarkig. Magyarországon kizárólagos vezérképviselete vagyunk az olasz Red Travel-nek, így egyedülálló Ferrari-túrákkal vagyunk jelen a hazai incentive piacon. Beutaztató üzletágunk, a Mauri DMC koordinálja és szervezi kisebb és óriási létszámú, Magyarországra érkező incentive csoportok programjait. Vagyoni biztosítékunk összege 90 000 000 Ft, amelyet a QBE Insurance Ltd. Magyarországi Fióktelepe kezel. Ha ennél is többet szeretnél rólunk tudni, gyere be személyesen bármelyik irodánkba, nézz meg minket a Facebook-on vagy kérdezz meg valakit, aki már utazott velünk! Vissza a lap tetejére


Mauri Utazási Iroda utazási ajánlatai

Cím: 1052 Budapest V., Deák Ferenc út 21. I. 5.

Értékelés:4.5

Nyitvatartás: Nincs adat

Telefonszám: 266-47-00

Fax: 485-0079

Weboldal: http://mauri.hu/

Utazási iroda engedély száma: R02047/2000

Mauri Utazási Iroda utazási ajánlatai

Akciós repjegyek és szállások! Akár -40.000 Ft/fő

Akciós repjegyek és szállások! Akár -40.000 Ft/fő kedvezmény! 🌴 🐢 - https://goo.gl/LoeLUc ...

Bõvebben

Október 27-én indul a Rolex Paris Masters

Október 27-én indul a Rolex Paris Masters fedett pályás 🥇tenisztorna! 🎾 Repülj a fények városába és miután kiandalogtad magad a Szajna-parton, nézz meg egy izgalmas meccset az Accor Arénában! 🙌🏽 Hétvégi csomagok repjeggyel, szállással már 110.000 Ft/fő-től!👀 Belé ...

Bõvebben

Christopher Columbus érkezése előtt Guadeloupe-ot "Karukera" néven

Christopher Columbus érkezése előtt Guadeloupe-ot "Karukera" néven ismerték, amelynek jelentése "A gyönyörű vizek szigete". Hogy mit lehet itt csinálni? Kipróbálni a számtalan strandot, túrázni az esőerdőkben, fotózni, búvárkodni és jókat enni! Párizsból közvetlen járattal ...

Bõvebben

Nincs megnyugtatóbb a káprázatos naplementéknél ☺️ #elobenamaldivrol

Nincs megnyugtatóbb a káprázatos naplementéknél ☺️ #elobenamaldivrol #obluhelengeli #maldives #mauriutazasiiroda ...

Bõvebben

A Yellowstone parktól èszakra, a Missouritól nyugatra

A Yellowstone parktól èszakra, a Missouritól nyugatra készült ez a fotó 1913-ban. Jelenleg 6 rezervátumban 11 amerikai indián törzs él Montanaban. Indulj kalandos túrán a nyomukba! #repjegy #mauriutazasiiroda #nationalparksusa ...

Bõvebben

Több éves, tudományos beach kutatási tanulmányunk alapján

Több éves, tudományos beach kutatási tanulmányunk alapján ki lehet jelenteni, hogy a legváltozatosabb, leggyönyörűségesebb, legkülönlegesebb kék szín a Maldív strandokon fordul elő. Küldj egy képet Te is! 🤗❤️ #elobenamaldivrol #atmospherekanifushi #mauriutazasiiroda ...

Bõvebben

Néhány tény a káprázatos Maldív-szigeterkől: - 2009-ben tartottak

Néhány tény a káprázatos Maldív-szigeterkől: - 2009-ben tartottak egy víz alatti kormányülést, hogy felhívják a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire. - Az országban 98% az írni-olvasni valók százaléka, második legnagyobb arány a Földön Korea után. - A Maldív-s ...

Bõvebben

Emirates First és Business akció? Ezt le

Emirates First és Business akció? Ezt le kell tesztelni! Cuki smink tükör, az italok is kézre esnek, a menüben szilvásváradi pisztráng 11000 m magasan 😁 próbáljátok ki! ...

Bõvebben

Emirates business class akció - engedd meg

Emirates business class akció - engedd meg magadnak a kényelem luxusát! ✈ - https://goo.gl/Fx3D1r ...

Bõvebben

Az oroszlánok is ejtôznek egyet délután... 🙂

Az oroszlánok is ejtôznek egyet délután... 🙂 Megnéznéd testközelbôl? 😱🙈🦒🐘🐆 #luxurysafari #safarikenya #neverforget #experienceforalife ...

Bõvebben

Tudjátok hova muszáj 🇲🇦 Szuper ár-érték

Tudjátok hova muszáj ellátogatni??!!🛫‼️MAROKKÓBA! 🇲🇦 Szuper ár-érték arány és megfizethetetlen élmények! Csomagár: 150.400Ft/4 éj/fő és repítünk is a🔸 színpompás 🏜 világba.🤩 🏨 https://goo.gl/8yTKuE Fog ...

Bõvebben

TUDTAD?... Kubában töltött ideje alatt írta Ernest Hemingway

TUDTAD?... Kubában töltött ideje alatt írta Ernest Hemingway 📜 az "Akiért a harang szól" c. könyvét. 🖋 Úgy járja, a La Floridita bár törzsvendégeként a bódító Daiquiri 🍹koktél receptjének elkészítésében is segített. Megkóstolod?!...

Bõvebben

❗️Jó hír! Honlapunkra felkerültek a friss 2018-19

❗️Jó hír! Honlapunkra felkerültek a friss 2018-19 árak Kubához! 🇨🇺 Látogass el hozzánk, hogy részese lehess a mesebeli valóságnak és ámulatba ejthessünk érdekességekkel és a legkedvezőbb ⚡️ajánlatokkal 🔥 Például TUDTAD?, hogy 1. Kubában egészen 2008-ig nem leh ...

Bõvebben

Breaking! Szeptember 30-ig meghosszabbítjuk a MALDÍV AKCIÓT!

Breaking! Szeptember 30-ig meghosszabbítjuk a MALDÍV AKCIÓT! Utazni egész szezonban lehet, szóval foglalásra fel!!! #qatarairways #maldivakcio #mauri #earlybird Foglalás: Mariann +3613270818 ...

Bõvebben

👨‍👩‍👧‍👦 Párizsi 🇫🇷Disneyland előfoglalási akció: ⚠️ Ha

👨‍👩‍👧‍👦 Párizsi 🇫🇷Disneyland előfoglalási akció: ⚠️ Ha augusztus 20-ig foglalsz és 2018. augusztus 4. és november 6. között utazol, 200€ értékű ajándékkártyát kapsz, költőpénzként. 💳🎉 Ha pedig 2018. október 1-ig foglalsz 🏰 és 2018. novemb ...

Bõvebben

🌍♻️Számunkra nem csak az utazás, hanem a

🌍♻️Számunkra nem csak az utazás, hanem a természet szeretete is fontos. Szeretnénk még évek múlva is mezítláb sétálni a homokos tengerpartokon 👣🏖️, úszni a tiszta tengerben🏊‍♀️, és csodálni a víz alatti élővilágot 🐢🐋🐙. Ezért úgy döntöttünk, hog ...

Bõvebben

🎉 Az Emirates-akció folytatódik! Most minden nálunk

🎉 Az Emirates-akció folytatódik! Most minden nálunk vásárolt Emirates repülőjegyet ✈️ tartalmazó csomag mellé egy Fast Track jegyet adunk, amit a biztonsági ellenőrzésen tudsz felhasználni.🛄⏩ A kártyának köszönhetően nem kell végigvárnod a kígyózó sort, hanem sokka ...

Bõvebben

Mauri minôsèg. No photoshop, no filter. Gyertek!

Mauri minôsèg. No photoshop, no filter. Gyertek! Jó a víz! #horvatorszag #pag #villamaelise 🇭🇷 ...

Bõvebben

A Seychelle-szigeteken akár Te is találkozhatsz az

A Seychelle-szigeteken akár Te is találkozhatsz az aldabrai óriásteknőssel! Mikor indulsz?! 😉🐢 ...

Bõvebben

❗🎁 Vásárolj nálunk Emirates repülőjegyet ✈️ augusztus

❗🎁 Vásárolj nálunk Emirates repülőjegyet ✈️ augusztus 13-ig és ajándékba belépőjegyet kapsz a világ legnagyobb beltéri tematikus parkjába, a Dubai IMG Parkba! 🎠🎢 ☑️A park 140 ezer négyzetméteren biztosít felhőtlen szórakozást ☑️A leggyorsabb hullámvasút, a ...

Bõvebben

Az 5 csillagos Sun Aqua Vilu Reef

Az 5 csillagos Sun Aqua Vilu Reef szigeten lenyűgözött minket a part mentén húzódó korallzátony 🐡🐠🦀, a víz fölé nyúló pálmafák, a finom ételek, a buja trópusi növényzettel körbevett villák, valamint a figyelmesség és vendégszeretet. Pároknak és gyermekes családokn ...

Bõvebben

Látványos felvételt készítettünk az épülő közúti hídról,

Látványos felvételt készítettünk az épülő közúti hídról, mely Malét, a fővárost köti össze a repülőtér szigetével ✈️ A látogatók és a továbbutazás előtt itt éjszakázó utasok várhatóan év végétől élvezhetik a kényelmes és gyors összeköttetést. #élőben ...

Bõvebben

A kulináris élvezetek kedvelői számára van egy

A kulináris élvezetek kedvelői számára van egy jó hírünk! Ha a Sun Siyam Iru Fushi szigeten all inclusive ellátást foglalsz, az ebédet és a vacsorát nem csak a svédasztalos főétteremben fogyaszthatjátok el, hanem a 7 féle gourmet a’la carte étterem bármelyikében, felár nélk ...

Bõvebben

A Sun Siyam Iru Fushi szigeten a

A Sun Siyam Iru Fushi szigeten a tengerparti villa a legnépszerűbb. A Deluxe típus tengerre néző kerti pavilonnal, a legmagasabb kategória pedig saját medencével egészül ki. Nagyon fontos az elhelyezkedés. Arra vágysz, hogy zavartalan legyen a kilátás az óceánra a villádból 🌊v ...

Bõvebben

Nászutasok, gyermekes családok, pihenni vágyó utasaink sokszor

Nászutasok, gyermekes családok, pihenni vágyó utasaink sokszor kérdezik tőlünk, érdemes-e a nyári hónapokban a Maldív-szigetekre utazni. Most eljöttünk, hogy megnézzük! A válaszunk: IGEN! ☀️🏝🐠 A következő napokban különböző kategóriájú szállodákat mutatunk be Nek ...

Bõvebben

Tudtad, ℹ️ hogy számos országban van helyi,

Tudtad, ℹ️ hogy számos országban van helyi, magyar 🇭🇺👀idegenvezetőnk? Bizony! Magunk is igénybe vesszük a szolgáltatásaikat és nem azért, mert nem beszélünk nyelveket, hanem mert egy helyi mindent tud, ami nincs leírva utikönyvekben! További információkért és ajánlat ...

Bõvebben

SIESS‼️Csak most, 🌊Mexikó, Cancun ☀️repjegy 🛫 kb.

SIESS‼️Csak most, 🌊Mexikó, Cancun ☀️repjegy 🛫 kb. 50.000Ft-al olcsóbban foglalható! 😲November-Decemberi induláshoz tudjuk a legjobb ajánlatokat adni, le ne csússz a helyek rohamosan fogynak. ⚠️ 📖Foglalásért keresd Szarvas Timeát, a +3613270814 számon.📲 ...

Bõvebben

Halihó esküvő-szezon! 👰🏼🤵🏽 Extra különleges esküvőre és

Halihó esküvő-szezon! 👰🏼🤵🏽 Extra különleges esküvőre és nászútra vágysz? 🏝❤️✨ Tengernyi ötletünk van, hívd Mariannt és Évit a +36 1 327 0816 és +36 1 327 0818 számokon. Őszre-télre-tavaszra már élnek előfoglalási akcióink! #mauri #mauritius #seychelles ...

Bõvebben

•SEYCHELLE SZIGETEK• 🌊☀️ #mauri #travel #seychelles #utazzvelunk

•SEYCHELLE SZIGETEK• 🌊☀️ #mauri #travel #seychelles #utazzvelunk Foglalásért hívd a +3613270818 számot‼️ ...

Bõvebben

🇪🇦️🥘Barcelona mindig jó ötlet! Mit szólnál hozzá,

🇪🇦️🥘Barcelona mindig jó ötlet! Mit szólnál hozzá, ha a városnézés után felfedezhetnéd a környéket többek között Andorra és a Costa Brava tengerpart érintésével? 👙🌞🌴Katalóniai Fly&Drive csomagunk tartalmazza a repülőjegyet, bérautót 7 napra biztosítással ...

Bõvebben

Tudtad, hogy az Arab Emírségekben 1 fokkal

Tudtad, hogy az Arab Emírségekben 1 fokkal sincs nyáron melegebb, mint például Egyiptomban?! Nem? De! :) Kukkants rá #szuperkedvezményes, #csaknálunkkapható, legjobb árainkra és utazz a világ egyik legbiztonságosabb országába az #Emirates-szel! 🌴✈️🐪🌞 Ras al Khaimah 179.40 ...

Bõvebben

LEGYEN A MUNKÁD A SZENVEDÉLYED! Szeretnél világhírű

LEGYEN A MUNKÁD A SZENVEDÉLYED! Szeretnél világhírű cégek rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában részt venni? Például egy fergeteges hétvége, amit a #Dior háznak kreálsz!💄👛👠👗 Megismernéd Budapest legjobb éttermeit, szórakozóhelyeit és természetesen ...

Bõvebben

Az éjszakai manók szorgosan gyártják az ajándékutalványokat!

Az éjszakai manók szorgosan gyártják az ajándékutalványokat! Minél elôbb küldd meg nekünk, mit szeretnèl, hogy a Tiéd is idôben elkészüljön! Örömteli utazások Karácsonyra! mauri@mauri.hu A felvételhez a talpalávalót a Mikulás húzza a Deák Ferenc utcában, (harmonikán: K ...

Bõvebben


Mauri Utazási Iroda korábbi utazási ajánlatai