Kartago Tours Utazási Iroda

Kartago Tours Utazási Iroda bemutatkozása

Miért érdemes minket választani? Több, mint 20 éve, hogy a Kartago Tours bekapcsolódott az utaztatás pezsgő vérkeringésébe. Megalapításunk óta cégünk több mint 2500 charterjárata közel 500.000 utast szállított a világ 42 úti céljának 1200-nál is több szállodájába. Fél millióan már ránk bízták vakációjuk megszervezését. Miért ne tenne Ön is így? Mi ezt kínáljuk utasainknak: Biztos nemzetközi háttér Cégünk a német REWE konszern tagja, és a DER Touristik égisze alatt működik, olyan neves tour operátorokkal együtt, mint a DER Tour, az Exim Tours, az ITS, a Kuoni Group vagy a Meier’s, melyek együttesen 200 éves múltra tekintenek vissza az utaztatásban. Számokban ez évi 7,7 millió utast jelent Európa 14 országából. A csoport 9.400 alkalmazottja világszerte azon dolgozik, hogy a legváltozatosabb igényeket is kiszolgálja. Jelmondatunk: „Együtt egy jobb életért!” Biztonság és pénzügyi stabilitás A Kartago Tours 2017-ben az EUB által nyújtott 1 milliárd forintos vagyoni biztosítékkal és felelősség-biztosítással is rendelkezik. Emellett megemlítendő, hogy a cégcsoportban nincsenek banki hitelek sem. Úti célok és szállodák gazdag kínálata Cégünk igyekszik utasai számára minél nagyobb választékot kínálni, hogy mindenki megtalálhassa az érdeklődésének és igényeinek megfelelő célországot és szálláshelyet. Állandó és közkedvelt úti céljaink – Egyiptom, Tunézia, Törökország, Görögország, Spanyolország, Olaszország, Zöld-foki-szigetek, Málta és Horvátország – évente bővülő szállodakínálata mellett minden évben próbálunk új úti célt is felvenni kínálatunkba. 2017-ben ezek az újdonságok: Korfu, Szlovákia, Észak-Ciprus, Marmaris és a Kanári-szigetek két kisebb szigete, Fuerteventura és Lanzarote. Versenyképes árak, állandó kedvezmények és naponta megújuló akciós ajánlatok Sikeres nyaralást, jó utazást, és felejthetetlen élményeket kívánunk leendő és visszatérő Kedves Utasainknak egyaránt! Üdvözlettel: A Kartago Tours csapata


Kartago Tours Utazási Iroda utazási ajánlatai

Cím: 1024 Budapest II., Lövõház u. 2-6.

Nyitvatartás:

Hétfő: 8:30 - 18:00
Kedd: 8:30 - 18:00
Szerda: 8:30 - 18:00
Csütörtök: 8:30 - 18:00
Péntek: 8:30 - 18:00
Szombat: 9:00 - 13:00
Vasárnap: zárva

Telefonszám: +36 1-462-8400

Fax: +36-1-462 8401

Weboldal: https://www.kartagotours.hu/

Utazási iroda engedély száma: U-00834

Kartago Tours Utazási Iroda utazási ajánlatai

Porto Moniz, Madeira. Ki járt már ezen

Porto Moniz, Madeira. Ki járt már ezen a gyönyörű szigeten?🏝 Látogass el Te is: https://goo.gl/4ntiru ...

Bõvebben

– PrimaSol El Mehdi 4*

👨‍👩‍👦‍👦GYERMEKNAPI AJÁNLAT!👨‍👩‍👦‍👦 Tunézia – PrimaSol El Mehdi 4* AI☀️ Tunézia ideális helyszín családi nyaraláshoz, hiszen tengerpartja finomhomokos, a víz lassan mélyül, a szállodák jó része gyermekbarát és számos, gyermekek számára is ...

Bõvebben

Töltsd meg az életedet kalandokkal, ne tárgyakkal!

Töltsd meg az életedet kalandokkal, ne tárgyakkal! Legyenek történeteid, amiket elmesélhetsz, ne dolgaid, amiket megmutathatsz. ...

Bõvebben

🏖Bulgária – MPM Boomerang 3* AI light🏖 Bulgária,

🏖Bulgária – MPM Boomerang 3* AI light🏖 Bulgária, a 70-es, 80-as évek nagy népszerűségnek örvendő úti célja, most második virágkorát éli. Anno és most is az egyik legismertebb, legnépszerűbb üdülőhelye a Napospart, amely mára nyüzsgő üdülőközponttá vált. A finomh ...

Bõvebben

“Az utazás előbb szótlanná tesz, majd egyszer

“Az utazás előbb szótlanná tesz, majd egyszer csak azt veszed észre, hogy elkezdenek záporozni belőled a történetek.” /Ibn Battuta/ ...

Bõvebben

Tunézia, Észak-Afrika virágoskertje. Csodálatos partszakaszait nyugati színvonalú

Tunézia, Észak-Afrika virágoskertje. Csodálatos partszakaszait nyugati színvonalú szállodák tarkítják, mégis egy távoli, különleges világba csöppennek az oda látogatók. ...

Bõvebben

Időjárás-jelentés Boa Vista szigetéről: 24 °C, napsütés,

Időjárás-jelentés Boa Vista szigetéről: 24 °C, napsütés, langyos szellővel vegyítve.☀️ Irány a Zöld-foki-szigetek: https://goo.gl/CF7Gmu ...

Bõvebben

Te jártál már Olaszország legnagyobb tavánál? A

Te jártál már Olaszország legnagyobb tavánál? A Garda-tó körüli gyönyörű mediterrán növényzet, valamint a lélegzetelállító tájkép garantáltan maradandó élményt nyújt a vakációhoz. Szemezgess kínálatunkban: https://goo.gl/S ...

Bõvebben

Burgasz modern kikötővárosa bőven tartogat látnivalókat, így

Burgasz modern kikötővárosa bőven tartogat látnivalókat, így a bulgáriai nyaralást tervezőknek érdemes a repülőtéren túl a várost, és partját is feltérképezni. Fedezd fel Bulgáriát: https://goo.gl/iHJG5J ...

Bõvebben

Tenerife az igazi földrajzi ellentétek szigete. Az

Tenerife az igazi földrajzi ellentétek szigete. Az óriási sziklák borította északi rész igazi vadregényes, trópusi hangulatot áraszt, míg a sziget déli részét hosszan nyúló, homokos partszakaszok borítják. ...

Bõvebben

A csodálatos Cala Deia strand, Mallorcán. Ki

A csodálatos Cala Deia strand, Mallorcán. Ki mártózott már Mallorca tengerpartján?🌊 Próbáld ki Te is: http://bit.ly/Mallorca_utazas ...

Bõvebben

Csendélet Hammamet tengerpartján, Tunéziában. Kapcsolódj ki te is

Csendélet Hammamet tengerpartján, Tunéziában. Kapcsolódj ki te is a „fátylak országában”: http://bit.ly/Tunézia_2018 ...

Bõvebben

A Kartago Tours-nál indul a 2018-as nyári

A Kartago Tours-nál indul a 2018-as nyári szezon!☀️ Jó hangulatú eseményre invitáltuk 100 legjobb viszonteladónkat , ahol bemutattuk nyári katalógusunkat 10 meghívott törökországi partnerszállodánk részvételével! Partnereinket a Gödöllői Királyi Kastélyban láttuk vendég ...

Bõvebben

Mallorca szigete megannyi élmény tartogat számunkra. Színes

Mallorca szigete megannyi élmény tartogat számunkra. Színes kultúra, pezsgő éjszakai élet, festői környezet, a spanyol gasztronómia különlegességekről nem is beszélve! :) Éld át Te is: http://bit.ly/2EyrKED ...

Bõvebben

Boa Vista szigete, a tengerpartot tarkító homokdűnékkel. Fedezd

Boa Vista szigete, a tengerpartot tarkító homokdűnékkel. Fedezd fel a Zöld-foki-szigeteket: http://bit.ly/Zöld-foki-szigetek_tel ...

Bõvebben

Playa Juanillo, Punta Cana csodálatos strandja, a

Playa Juanillo, Punta Cana csodálatos strandja, a parton sorakozó „égig érő” pálmafákkal. Egzotikus úti céljaink: https://goo.gl/eL9AZx ...

Bõvebben

Tsambika Beach, Rodosz szigetén kristálytiszta vízével várja

Tsambika Beach, Rodosz szigetén kristálytiszta vízével várja a pancsolni vágyókat. Irány Rodosz: http://bit.ly/Rodosz2018_nyar ...

Bõvebben

Neszebár autentikus óvárosi épületeivel, és homokos tengerpartjával

Neszebár autentikus óvárosi épületeivel, és homokos tengerpartjával tökéletes helyszíne lehet egy nyári vakációnak. Használd ki Te is az előfoglalási időszakot, hiszen értékes nyereményekben részesülhetsz! Részletek: https://goo. ...

Bõvebben

Sidi Bou Said elbűvölő városa fehér házaival

Sidi Bou Said elbűvölő városa fehér házaival és a kékre festett ablakokkal minden látogatót elvarázsol. Előfoglalás Tunéziába: http://bit.ly/Tunezia_2018 ...

Bõvebben

Vassilikos falucskájában az igazi görög hangulat, és

Vassilikos falucskájában az igazi görög hangulat, és a Zakynthosra jellemző csodálatos homokos strandok várják a pihenni vágyókat. Ne feledd, az előfoglalási akciónk március 31-ig tart, mindössze 20 000 Ft/fő összeggel már lefoglalhatod nyaralásod! Részletek: 2017-12-13 14:00:00

Bõvebben

Ahol találkozik Európa, Afrika, és Ázsia: Rodosz

Ahol találkozik Európa, Afrika, és Ázsia: Rodosz szigete. Ne feledd, az előfoglalási akciónk március 31-ig tart, mindössze 20 000 Ft/fő összeggel már lefoglalhatod nyaralásod! Részletek: https://goo.gl/TCVkrA ...

Bõvebben

A Garda-tó színes mediterrán növényzetével és kellemes

A Garda-tó színes mediterrán növényzetével és kellemes klímájával bakancslistás helyszínnek számít Európában. Szemezgess 2018-as ajánlataink között: http://bit.ly/nyaralas_2018 ...

Bõvebben


Kartago Tours Utazási Iroda korábbi utazási ajánlatai